2014. július 4., péntek

30.rész

Az éjszaka folyamán többször riadtam fel álmomból és nagyon nehezen tudtam visszaaludni. Az sem segített, hogy kint tombolt a vihar, így minden egyes villám csapásnál ijesztő árnyékokat láttam. Mellettem Milán a kimerültségtől mélyen aludt, így nem volt szívem felkelteni azzal, hogy én nem bírok elaludni, mert félek.
Szerencsémre addig mocorogtam, hogy a szöszi a másik àgyon felkelt.
-Hé, te miért nem alszol?-kérdezte suttogva.
Én csak kimutattam az ablakon a viharra utalva. Szerencse, hogy jó a sötétben mutogatósban mert így rájött mi a bajom. Felállt és odajött mellém. Kitakart és felemelt az ágyról és átvitt az övébe.
Mikor letett kérdőn néztem rá.
-Ne érts félre, csak nem akarom, hogy a sok forgolódásoddal felkeltsd.-mutatott Milánra.
Én meg elmosolyodtam azon, hogy a szuszogó Milu az egyik párnát a mellkasához öleli.
Próbáltam elaludni újdonsült helyemen, de nem ment. Megfordultam és láttam, hogy szöszinek csukva van a szeme. Kicsit közelebb csúsztam hozzá, amikor újabb villám csapás fénye árasztotta el a szobát és számoltam hány másodperc múlva jön a  dörgés. Majd amikor meghallottam összerezzentem. A velem szemben fekvő fiú szemei kinyíltak és karjait körém fonta.
-Csss nyugi ez csak vihar.-duruzsolta bele a fülembe.
Egy kis idő után végre elnyomott az álom..

Reggel arra keltem, hogy a következők hangoznak el:
-Mi a francért aludtál vele?Hmm?Ha tetszik neked inkább azt mond és ne így sunyiba szedd el tőlem!!-hallottam ahogy Milán ordít.
-Állj le Milán, nem történt semmi, csak este vihar volt és nem bírt elaludni!
-És te egyből a karjaidba zártad, mi?!!!!-kiáltotta még hangosabban.
-Hagyd abba Milán ezzel csak felkelted és teljesen lesüllyedsz Martin szintjére!-halottam újra a szöszi hangját.
-Ez nem igaz én sohasem csalnám meg...-Milán nem fejezte be a mondatát, mert meghallotta a zokogásom. Én is csak akkor kaptam észbe, hogy már fuldoklom a könnyeimtől, mikor Milán arcát láttam homályosan magam előtt.
Óvatosan felhúzott a karjába és szorosan körül ölelt.
-Sajnálom..-ennyit hallottam, majd újra a zokogásom hallatszódott a szobában.
Miután lenyugodtam a keserű igazsággal kellett szembenéznem, mégpedig azzal, hogy ma suliba kell mennem.

Mikor beértem a terembe, ahol az első órám volt, mindkettőjüket a helyükön találtam.
Beültem Martin elé elfoglalva szokásos helyem és vártam, hogy kezdődjön az átkozott óra.
Minden szünetben elmentem megkeresni Milánt és Balázst egyáltalán nem akartam sem Martinnal sem Bencével, de még Stellával sem beszélni. És ez így ment heteken keresztül...

29.rész

Reggel(?) kómás fejjel ébredtem, de mellettem nem volt senki. Hirtelen felültem és láttam, hogy a szöszi srác az ágyán ülve laptopozik.
-Öm szia!-köszöntem neki.
-Jóreggelt, vagyis delet. Milán azt mondta lemegy megnézi, hogy ehető-e a reggeli és ha nem akkor elmegy venni valamit, de tekintve, hogy fél órája elment...érted.
-Ö persze..figyi bocsi, ha zavarok..én-én nem akartam.
-Engem nem zavarsz, Milánt meg pláne nem.-mosolygott rám.
-Biztos? Csak, mer olyan hülye helyzet ez...
-Tudom Milán ódákat zengett rólad..megértem, ha most úgy érzed, hogy kihasználod, de Mil maga döntött így...nekem ebbe nincs beleszólásom.
-Értem..-mondtam és elszomorodtam.
-Jaj ne vágj már ilyen megbánós képet, na!!-mondta mosolyogva és odaült mellém.
-Szörnyű vagyok! -fakadtam ki.
-Biztosan nem vagy az! Máskülönben Milán sem szeret beléd..
-De akkor is..
-Ne butáskodj már!-mondta mosolyogva, és akkor...
...kiáltozást hallottam meg.
-Te is hallod?-kérdeztem a szöszitől.
-Aha.
Azonnal felpattantam és rohanni kezdtem a hangok tulajdonosát keresve. És mikor meglett olyan látvány fogadott..
Martin a falhoz volt szorítva, Milán pedig olyannyira ütötte, hogy folyt a vér az orrából.
-Hagyd abba!-sikítottam keservesen, de mintha megsem hallotta volna.
-Milán hagyd abba!-mentem közelebb és próbáltam leszedni Martinról.
Milán egy hatalmasat taszított rajtam, minek következtében a fenekemre estem, de felálltam és újra megpróbáltam leszedni Milánt Martinról. Próbálkozásom közben éreztem, hogy két erős kar fonódik a derekam köré és óvatosan felemel, majd elindul velem. Azt vettem észre, hogy újra Milánék szobályának a padlóját érinti a lábam. Megfordultam, hogy lássam ki hozott ide. A szöszi volt..
-Hé nyugodj meg!-mondta.
-De megfogja ölni!-fakadtam ki.
-Nem fogja! Csak maradj itt rendben?! Én visszamegyek szétszedem őket. Oké?!
Válaszul bólintottam egyet és láttam ahogy elindul vissza. Leültem a szöszi ágyára, felhúztam a térdeimet és olyan picire gömbölyödtem össze amennyire csak tudtam. A sírás kerülgetett. Féltem. Nem hittem volna, hogy Milán ilyenre képes..
Hirtelen hangokra lettem figyelmes, amik az ajtó túloldaláról jöttek.
-Itt van?
-Igen de megijedt..lehet jobb lenne ha előbb én beszélnék vele.
-Jó Balázs csak szólj ha mehetek..
-Okés haver.
Ahogy kinyílt az ajtó, bár tudtam, hogy csak a szöszi jön be, akaratlanul is összerezzentem.
-Hé nyugi csak én vagyok..-hallottam meg hangját amitől egy kicsit tényleg megnyugodtam.
-Martin?-kérdeztem.
-Jólvan. Csak az orra tört be. Hidd el ennél sokkal többet érdemelne...
-És Milán?
-Ő is jól van..csak aggódik miattad..
-Öm behívod..-mondtam halkan.
-Persze!-mosolygott rám.
Oda ment az ajtóhoz és kiszólt, majd belépett rajta Milán.. Ahogy végignéztem rajta nem tudtam eldönteni mi legyen. Öklei véresek voltak, Martin vére volt rajta, ugyanakkor arcáról sütött a megbánás. Mivel nem adtam jelét annak, hogy szívesen engedném közel most magamhoz, csak állt az ajtóban olyan feszülten, mint aki a halálos ítéletére vár. Nem megy..nem tudom utálni ezért, bármennyire is nem helyes amit tett.
Lassan felálltam és elé sétáltam. Szerintem arra számított, hogy felpofozom, vagy leordítom, de én ehelyett csak megöleltem és ennyit mondtam: idióta! Ne csinálj többet ilyet!

28.rész

Krisszel az ágyamon ülve beszéltünk, mikor hirtelen kinyílt az ajtó és Stella állt velünk szemben.
-Na jó én most elmentem. Biztos van mit megbeszélnetek.-mondtam majd leléptem.
Fogalmam sem volt, hogy mi történhet most köztük...de igazán nem is érdekelt. Tudtam, hogy Krisz a lelkét is ki fogja adni Stellának, miközben Stell becsapja őt.. Próbáltam az egészet kiverni a fejemből. Ez nem az én dolgom. Ezzel nekem nem kell foglalkoznom, gondoltam magamban. De annyira sajnálom, hogy ez történik vele..
Már nagyon fáztam, úgyhogy visszaindultam a kolihoz, de nem mertem felmenni nehogy megzavarjak valamit. Így mentem amerre a lábam vitt..vagyis Martin szobájához. Mikor odaértem az ajtó elé valahogy nem mertem kopogni..csak ott álltam az ajtónál. Mi a francot csinálsz hisz ő szar le már vagy 2 hete..-mondta a fejemben a hang.
De lehet azt várja, hogy te lépj!-mondta egy másik hang...
Szuper azt hiszem meghülyültem..végül úgy döntöttem felhívom Martint.
-Haló?-szólt bele egy ismeretlen lány hangja.
-Ö szia Martint keresem.
-Most nem tud beszélni..ki keresei?-kérdezte.
-A barátnője.-mondtam.
-Nem hiszem, mivel én vagyok Martin barátnője.-mondta határozottan.
-Hol a francban van Martin?-kérdeztem.
-Biztos hogy nem árulom el neked ribi..-mondta hangosan és ezzel sikeresen elárulta magát, mivel ott álltam az ajtó előtt.
Aha Martin csak egy dolgot felejtett el..tudom, hogy sosem zárják be az ajtót ha a szobában vannak. Benyitottam és a csitri ott ült Martin ágyán. Az említett srác pedig pont akkor lépett ki a fürdőből. Az az ijedt kép amit vágott egyből elárulta mi a szitu. Megsem vártam a magyarázatát rohantam ki és sírva tárcsáztam az utolsó ember számát aki segíthet.
-Milán..-mondtam zokogva a telefonba.
-Bell mi történt, jól vagy, hol vagy most?-jöttek a kérdések.
-Átmehetnék hozzád?-kérdeztem.
-Persze gyere. 3.emelet 22-es szoba.-mondta és lerakta.
-Szerencsére nem volt messze bár ez a koli maga a labirintus, de megoldottam. A 22-es szoba ajtaja már nyitva volt és ő ott állt. Azonnal odarohantam és megöleltem. Mikor bementünk meglepődve vettem észre, hogy nincs egyedül. Egy szöszi srác ült az egyik ágyon.
-Bocsi nem akartam zavarni..-mondtam, de mielőtt kifele indulhattam volna Milu karon ragadott és lehúzott az ágyára.
-Nem zavarsz! Na gyerünk mi történt?
-Semmi..-mondtam, mert féltem belekezdeni a siránkozásba úgy hogy a szöszi is ott van.
-Bella ne aggódj! Ő a legjobb haverom nem fog semmit sem elkotyogni.-biztosított Milán.
-De azt sem tudom, hogy hol kezdjem..
-Talán az elején..-mondta bíztatóan.
-Hát valamelyik nap megtudtam, hogy Stell kavar Bennel miközben Stella Krisszel jár. És felhívtam Kriszt mert valamit akart mondani Stellnek, de ő szart a fejére. Így találkoztam Krisszel és elmondta, hogy válnak a szülei és nem tudja mit csináljon.(Az öccsét direkt hagytam ki..szerintem nem akarná, hogy elmondjam) Felmentünk a koliszobába, de hirtelen Stella jelent meg így leléptem, hogy beszélhessenek.. De akkor elkezdtem fázni és Martin szobájához mentem. Nem mertem kopogni így felhívtam..és..és..-nem bírtam folytatni mert patakokban folyni kezdett a könnyem.
-Csss nincs semmi baj.-mondta Mil és magához ölelt.
-Egy lány vette fel..utána hallottam a szobából a lány hangját és benyitottam. Martin akkor jött ki a fürdőből. Én-én elrohantam és felhívtalak. Milán az a csaj azt mondta a telefonban, hogy ő Martin csaja....
Ennél a mondatnál megsemmisültem. Már egy ideje sejtettem, hogy megromlott a kapcsolatunk, de sohasem csaltam volna meg..
Aznap este Milánnál aludtam. Nem akartam zavarni de Mil ragaszkodott ahhoz, hogy maradjak. Így a karjai közt nyomott el az álom.

27.rész

Másnap úgy láttam, hogy senki nem fogja felhozni a tegnap történteket így én sem tettem. Talán jobb is így...
A következő heteim elég eseménytelenül teltek. Martinnal egyszer-kétszer elmentünk mekizni, de kb. ennyi volt a nagy randizgatás.... Azt viszont észrevettem, hogy Stella kezd összemelegedni Bennel. Remélem Stell azért észnél marad és nem bántja meg Krisztiánt.
(Péntek)
Ma hívott Krisz, hogy Stellát nem tudja elérni de valami fontosat szeretne neki mondani. Úgyhogy megígértem Krisznek, hogy szólok neki, hogy hívja vissza. Hivogatni kezdtem Stellt, de nekem sem vette fel, így mással próbálkoztam.
-Haló?-vette fel Bence.
-Szio Ben, Stellt add már ide fontos.
-Oké máris.
Hát persze, hogy vele van Stella..remélem semmi hülyeséget nem csináltak, de nagyon rossz érzésem volt..
-Igen.-szólt bele Stella.
-Hívd vissza Kriszt fontosat akar mondani!-mondtam és dühösen kinyomtam.
Pár perc múlva csörgött a telóm.
-Haló?-szóltam bele.
-Mióta tudod?-kérdezte Bence halkan.
-Egy ideje sejtem!-mondtam hangosan.
-Figyelj Bella az egész az én hibám..tudod, hogy én mozdultam rá és nem szeretném ha haragudnál rá..így is teljesen kivan..-mondta Ben és őszintén majdnem bevettem.
-Ben ne hülyíts már...Ehhez két ember kell és nem te tehetsz róla, hogy Stella nem képes annyi méltóságot adni Krisznek, hogy szakítson vele mielőtt mással kavarna. Nyugodtan mondd meg neki, hogy nagyot csalódtam benne és ha nem mondja el Krisznek az igazat akkor én mondom el! És hívja fel Kriszt mert nagyon fontosat akarhat mondani neki!-mondtam, majd újra bontottam a vonalat.
Na márcsak ez hiányzott.
Felhívtam Kriszt, mert tudtam, hogy Stella nem fogja.
-Halló?-hallottam meg hangját ami olyan volt mintha sírt volna.
-Szia Krisz..mondd el mi történt!!-vágtam a közepébe.
-Nem szeretnélek téged is ezzel terhelni..-motyogta.
-Krisz!-mondtam határozottan.
-Oké, de nem igazán telefon téma..találkozhatnánk?-kérdezte.
-Persze. Hova menjek?-kérdeztem.
-Érted megyek 10 perc és ott vagyok oké?-kérdezte.
-Persze. Akkor gyere. Szia.-mondtam, majd kinyomtam a telefont.
Krisz ahogy igérte 10 perc múlva kopogott a szobaajtón.
-Szia.-nyitottam neki ajtót.
-Szia.-monta és látszott rajta, hogy valami baj van.
-Menjünk el sétálni vagy bejössz?
-Menjünk inkább sétálni.-válaszolta.
Már kb egy órája sétálgattunk, de Krisz nem bírta kinyögni, hogy mi történt.
Épp egy jászótérhez értünk, így beültem az egyik hintába és Krisztián is így tett.
-Najo mostmár kezdj bele!-mondtam.
-Hát..oké.-válaszolta de még mindig nem kezdett el mesélni.
-Még most ha lehet Krisz..-mondtam türelmetlenül.
-Anyáék válnak..mert meghalt az öcsém és-és egymást hibáztatják e miatt..
-Neked volt egy öcséd?-kérdeztem meglepődve.
-Igen..de rákos lett és az utóbbi időben a korház volt az "otthona".-mondta és könycseppek gördültek végig az arcán. Krisz egyenesen maga elé bámult mintha valami kísértetet látna.
Annyira rosszul éreztem magam..de nem tudtam, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Haboztam, majd odaáltam elé.
-Krisz nem a te hibád, hogy ez történik és nem tudom mikor, de minden rendbe fog jönni. Én itt vagyok melletted és szerintem a többi barátod is melletted áll. Nem vagy egyedül.
-Bella, de el fogunk költözni.. Akármelyikküket választom..mindketten elköltöznek a városból.
-Hé..-mondtam mikor újra krokodil könnyek jelentek meg az arcán.-Nem lesz semmi baj!-mondtam majd átöleltem.-Gyere menjünk vissza a koliba, mert itt meg fogunk fagyni.
Karonragadtam, majd elindultam vele a koli felé.

26.rész

Ahogy mentem a sötétebbnél sötétebb utcákon, nagyon rossz érzésem támadt. Ahogy megálltam, hirtelen egy kéz tekeredett a derekam köré. Elkezdtem sikoltozni, de az idegen befogta a számat. Egyre jobban bepánikoltam. Ki ez, és mit akar? Éreztem ahogy a lábaim elemelkednek a földről és az ölébe kapva elindul egy irányba. Felnéztem az arcára, de nem láttam eléggé annyira sötét volt. Észhez kaptam és elkezdtem rugdosódni.
-Hé nyugi van csibém..-mondta és ettől a mondatátol felállt a szőr a hátamon.
-Engedj el!-kiálltottam.
-El foglak csak meg kell tudnom, hogy az vagy-e akit keresek.-mondta higgadtan.
-Biztosan csak összetéveszt valakivel..én a légynek sem ártok! Engedjen el!-fogtam könyörgőre.
-Mondom, hogy utána megteszem!
-És ha az vagyok akit keres?-kérdeztem aggódva.
-Akkor is!-mondta.
-És én ezt higgyem is el?-kérdeztem hitetlenül.
-Igen.-mondta, majd egy sötét terepjáró anyósülésére tett és bezárta az ajtót. Kinyílt a vezető oldali ajtó és beszállt mellém. Felkapcsolt egy lámpát, így már láthattam az arcát. Egész fiatalnak tűnt a huszas évei elején járhatott a pasas. Barna rövid haja volt pont jól belőve és hatalmas barna szemei. Nem úgy tűnt, mintha bántani akarna. De akkor miért csinálja ezt?
-Hogy hívnak?-tette fel az első kérdést egy jegyzetfüzettel a kezében. Eszemben sem volt válaszolni.
-Vagy válaszolsz vagy nem látod többet a barátaidat. Te döntésed!-mondta gúnyos vigyorral a képén.
Sarokba szorított..ez az egyetlen dolog a világon amit nem szeretnék..muszály volt válaszolnom.
-Mosolygós Bella.-mondtam és ő szorgosan leírta.
-Szüleid?
-Nem ismerem őket.-válaszoltam.
-Ki nevelt fel?-kérdezte.
-A nagymamám.
-Él még a nagymamád?-kérdezte.
-Nem.-mondtam.
-Mit tudsz a szüleidről?-kérdezte.
-Csak azt, hogy nem kellettem nekik.-mondtam és megindultak a könnyek az arcomon.
-Hány éves vagy?-tette fel a következő kérdést.
-15.-mondtam.
-Rendben ennyi elég lesz, köszönöm.-mondta.
-Akkor én vagyok az akit keres?-kérdeztem, mivel annyira zavaros volt ez az egész.
-Nem igazán mondhatnám el..-mondta.
-Kérem! Tudnom kell!-mondtam.
-Igen, te vagy az.-mondta és megállt bennem az ütő.
-És elmehetek?-tettem fel a kérdést remegő hanggal.
-Igen.
Amint kimondta, kinyitottam a kocsija ajtaját és futni kezdtem a koli irányába. Mikor a kolihoz értem Martinékat láttam meg egy rendőrrel beszélgetni. Stella kezdte sikítani a nevem amikor meglátott és azonnal felém rohant. Sírva ölelgettük egymást. Stell válla felett láttam, ahogy Bence mond valamit a rendőrnek az beszáll a kocsijába és elhajt.
Elindultunk fel a lépcsőn, Stell egy pillanatra sem engedett el. Mikor a szobában voltunk leültem Stellával az ágyamra a srácok pedig velünk szemben a Stella ágyára ültek.
-Bella, mondj el mindent. És csak is az igazat! Nincs értelme tovább titkolóznod. Mi történt ma veled?-vont kérdőre Bence és Stella is elhúzódott tőlem, hogy tudjon figyelni.
Sóhajtottam egy nagyot, majd mesélni kezdtem a napomat a legelejétől. Mikor végeztem Martin ökölbe szorított kezekkel ült velem szemben, Stella újra magához ölet. Bence pedig felállt és odaült a másik oldalamra.
-Nem is sejted, hogy ki kereshet téged?-kérdezte Bence.
-Hát sejtésem az van, de nem akarok belegondolni abba, hogy ez igaz lehet.-mondtam.
Láttam Martinon, hogy nagyon gondolkozik, majd rájött, hogy kire gondolok.
-Az apád, igaz? Szerinted ő kerestet téged.-mondta.
Én csak bólintottam.
-Najo srácok hosszú volt ez a nap Bellnek pedig pihennie kell, úgyhogy aludjunk. Majd holnap tiszta fejjel átgondoljuk.-mondta Bence.
Stella még mindig ragaszkodott hozzám és láttam Martinon, hogy ő sem akar magamra hagyni. Bence felállt és összetolta a két ágyat, majd lefeküdtünk. Bal oldalamon Martin feküdt, jobb oldalamon meg Stella és Stell mellett Ben.
Hamar elnyomott az álom, de szörnyű rémképek villantak be. Hirtelen felültem és éreztem, hogy eszeveszettül kapkodom a levegőt. Martin felkapta a fejét, majd óvatosan felült és átölelt.
-Cssss! Bella..csak álom volt.
-Annyira félek!-mondtam.
-Nem kell félned. Mi mind itt vagyunk veled és minden áron megvédelek!
-Martin..-mondtam, de a lehető legaranyosabb módon hallgattatott el.
-Aludjunk jó? Majd holnap megbeszéljük.-mondta és egy puszit nyomva az arcomra lehúzott magával az ágyra. Átkarolt és ahogy beszippantottam az illatát elnyomott az álom.

25.rész

Mikor visszaért az ofő azt mondta, hogy indulunk, de ha lehet ne úgy menjünk, mint egy csűrhe. Hát ez annyira nem jött össze mivel a mi osztályunk nem tud kettőig számolni. Egyedül talán én és Stella meg Bence és Martin mentünk kettessével. Egy idő után vettük csak észre, hogy a két srác a sor végétől kicsit leszakadva, magyaráz egymásnak. Stellel csak összenéztünk, majd úgy tettünk, mintha nem is érdekelne minket. Nagyon szép ez a hely és a sok maci, imádom a macikat.. Meg a többi állat is szép volt meg úgy az egész állatkert, de mire bejártuk sajgott a lábam. Budapesten nincs ilyen nagy állatkert, ez meg olyan mintha annak triplája lenne. Mikor felmentünk a buszra láttam, hogy Bence és Martin egy szót sem szól egymáshoz. Remélem nem miattam vesztek össze...De miattad te idióta!-ordított bennem az a fránya belső hang. Ilyen nincs pedig már azt hittem, hogy sohasem hallom ezt a hangot..
Mikor újra megálltunk egy benzinkútnál szóltam Ben-nek, hogy jöjjön velem.
-Hallod mi történt?-vágtam a közepébe.
-Nyugi Bell semmi csak egy kicsit összekaptunk..-mondta nyugodtan.
-Bence ti nem szoktatok csak úgy összekapni!-mondtam.
-Hé majd megoldom oké? Ezzel neked nem kell foglalkoznod, minden rendben lesz!-mondta és magához ölelt.
Visszamentünk a buszra és hazáig aludtam..ez a nap valami szönyű..
Stella keltett fel mikor mégérkeztünk a sulihoz. Visszamentünk a koliba és egyből elnyomott az álom.

Reggel arra keltem, hogy csörög a telefonom.
-Haló?-vettem fel közben átnéztem a másik ágyra amiben Stella aludt békésen.
-Szia betudnál jönni ma dolgozni?-kérdezte az ismerős hang.
-Igen, persze.. Hányra legyek ott?-kérdeztem és egy hatalmasat ásítottam.
-Amint tudsz, én már ittvagyok de kellene a segítséged!-mondta.
-Rendben, sietek. Szia.
-Szia.-mondta, és kinyomtam a telefont.
Elkezdtem öltözködni és elég hamar kész is voltam. Úgy döntöttem nem keltem fel Stell-t így elindultam.
Már majdnem ott voltam, mikor észrevettem, hogy otthon hagytam a telóm. Csak kibírom teló nélkül gondoltam és beléptem a boltba, ahol hatalmas felfordulás volt. Mindenhol dobozok hevertek és a "főnök" ki sem látszódott közülük.
Ez de furcsa..már egy hete biztos dolgozom, de a főnököm nevét nem tudom.. Egyedül két egyetemre járó csaj nevét hallottam eddig. Az egyik Dóra a másik Eszter, bár nem sokat beszélgetnek velem de azt hallom amikor ők beszélgetnek..
-Hahó! Van itt valaki?-kérdeztem.
-Itt vagyok, láttam egy kezet a sok doboz mögött, majd odamentem.
-Mit kell csinálnom?-kérdeztem.
-Ki kell pakolni az árukat és fel kell címkézni. Itt egy lista ennek alapján kéne felcímkézni. Mindjárt megmutatom, hogy hogy is kell, renben?
-Persze.-mondtam.
Megmutatta, hogy hogy csináljam és elég hamar bele is lendültem. Ő közben elrendezte az árukat oda ahova valók.
-Na végeztünk is.-mondta.
-Igen..-mondtam.
-Figyelj Bella köszi a segítséget, nélküled nem ment volna..-mondta.
-Jaj semmiség..-mondtam, majd kimentünk ő pedig bezárta a boltot.
-Hétfőn találkozunk?!-mondta.
-Rendben, jóét!-mondtam.
-Neked is Bella!-mondta, majd elment, így én is hazafele indultam.

24.rész

Óvatosan kimásztam az ágyból és elmentem lezuhanyozni. Majd mikor kimentem Stella már fent volt. Az egész hétvégét azzal töltöttük, hogy beszélgettünk meg áthívtuk a fiúkat. Vasárnap este ráírtam Milánra, hogy nincs-e ideje bébicsőszt játszania. Persze egyből igent mondott, úgyhogy suli után várt engem és együtt mentünk a munkahelyemre. Mikor már majdnem végeztem mindig felhívtam és jött értem. Martinnal volt egy hatalmas veszekedésem csütörtökön és muszáj volt neki elmondanom mindent. Nagyon haragudott és így a kedvem is elment a pénteki kirándulástól..
Persze Stella nem hagyta, hogy beteget jelentsek. Reggel 6-ra már a sulinál kellett lenni. Mikor felszálltam a buszra helyet kerestem. Előttem Stella, előtte pedig Bence ment. Csak annyit láttam, hogy Bence le akar ülni Martin mellé, de Stella elrántja onnan engem meg belökött az ülésre úgy, hogy ráestem Martinra.
-Bocsi.-dadogtam, majd felültem az öléből.
Stelláék mögénk huppantak be és ahogy láttam, Bencét annyira nem zavarja, hogy Stellel kell ülnie..sőt!
Martin egy szót sem szólt, csakbedugta a fülest a fülébe és folyamatosan bámult ki az ablakon.
Mikor először megálltunk szólt a tanár, hogy ki lehet menni a mosdóba. Mindenki megindult lefele, majd ránéztem Martinra. És lebukott..látszott rajta, hogy ki kell mennie de úgy tettem mintha észre sem venném. Mikor mindenki fent volt a buszon a tanár megkérdezte, hogy valaki bisztos nem akar még menni, mert többször nem állunk meg. Martin felpattant és rám nézett.
-Kiengednél?-kérdezte.
-Persze.-álltam fel. Mikor újra leültem Stella vágott fejen egy kulaccsal.
-Mivan?-kérdeztem tőle.
-Menj már utána!-utasított.
-A wc-re?-kérdeztem hülye fejet vágva.
-Nem..csak várd meg és beszélj vele!
-De..
-Menj már!-förmedt rám.
-Oké oké megyek ..-mondtam.
Mikor kiszálltam a buszból elindultam a benzinkút wc-je felé. Pont akkor jött ki Martin.
-Hé állj már meg!-mondtam neki, mikor elment mellettem.
-Mivan?-kérdezte.
-Miért haragszol?-kérdeztem.
-Ezt ne most Bell..-mondta.
-De most!-kiabáltam rá.
-Oké tudod mit?.. Igen haragszok rád. Hetek óta nem beszéltünk kettesben..nem mentünk sehova, mert neked mindig valami fontos dolgod volt! Erre kiderül, hogy dokgozni jártál aminek őszintén semmi értelme! Az meg pláne hogy el sem mondtad, hogy valaki követett és ráadásul Milánt kéred meg, hogy vigyázzon rád! Feltudod te fogni, hogy most mit érzek?? Képzeld csalódást! Csalódtam benned! Azt hittem vagyok olyan fontos neked, hogy nekem szólj ha van valami gond..de úgylátszik tévedtem.-mondta, nekem pedig patakokban kezdett folyni a könnyem.
-Martin én sajnálom..szeretlek és..
-Gyerekek gyertek már, mert elkésünk.-szakított félbe a tanár.
Felvánszorogtunk a buszra, majd mikor Stella èszrevette a szétbőgött fejem szólt Bencének, hogy cseréljen velem helyet. Behuppantam Stella mellé és folytattam a bőgést.
-Megérkeztünk.-hallottam az osztályból valamelyik srácot kiabálni.
Kinyitottam a szemem és akkor jöttem rá, hogy elaludtam.
-Jól aludtál?-jött a hang mellőlem.
-Aham.-válaszoltam Stellnek.
-Akkor gyere menjünk.
****
-Na gyerekek ez itt a Nyíregyházi állatkert. Maradjatok itt egy kupacban amíg megveszem a jegyeket.-mondta az ofő, majd elment a kasszához.

23.rész

Suli után siettem, hogy beérjek a munkahelyemre... Kicsit késtem így leszidtak, de nem vettem nagyon magamra. Mikor végeztem és hazafele tartottam nagyon furcsa érzésem volt, mintha valaki követne. Gyorsabban kezdtem lépkedni és hallottam, ahogy mögöttem is egyre gyorsabban lépked valaki.. Őszintén nagyon megrémültem, ezért futni kezdtem. Csak arra tudtam gondolni, hogy valahogy le kell ráznom. Szerencsémre megszólalt a telefonom. Megálltam és felvettem.
-Szia Bella mikor érsz haza?-kérdezte Stella.
-Szia édes nemsokára otthon vagyok, te merre vagy?-kérdeztem.
-Bell minden rendben?-kérdezte.
-Aha jó az itt van egy sarokra, máris megyek. Szeretlek! Szia!
-Bella vigyázz magadra..-ennyit hallottam mielőtt letettem.
Megindultam egy irányba és szerencsére nem jött tovább utánam az ismeretlen.
-Basszus..-léptem be az ajtón kifulladva, mivel végig futottam.
-Bella veled meg mi a franc történt?-kérdezte Stella.
-Mindjárt elmesélem csak kifújom magam..-mondtam.
-Aha jó, mert van mit megmagyaráznod!-nézett rám idegesen.
-Jól van na...szóval mikor végeztem a boltban elindultam haza és hallottam, hogy valaki követ. Futni kezdtem, de jött utánam. Ekkor hívtál és azért mondtam azokat, hogy hátha leszáll rólam. Szerencsére megtette a hatását az amit neked mondtam..de nagyon megijedtem, így hazáig futottam.-mondtam, majd újra nagy levegőt vettem.
-Úristen Bella el kell mondanod Martinnak!-mondta.
-Te megőrültél..egy akkor megtudná, hogy dolgozom és kettő biztos, hogy mindenhova kísérgetne..plusz tiszta ideg lenne, és elveszthetném miatta a munkám!
-Igen és akkor mit fogsz csinálni ha az a valaki rád támad?! Bella térj már észhez!!
-Majd megoldom, amúgy is meg tudom magam védeni!-mondtam.
-Aha persze...-mondta.
-Stella nem akarok erről vitázni..nem éri meg!-mondtam.
-Dehogy nem! Bella rólad van szó fogd már fel! Bajod eshet!!-mondta egyre hangosabban.
-Nem fog!-mondtam én is egyre hangosabban.
-Miért vagy benne olyan biztos?!hmm?-mondta de láttam rajta, hogy kezd lenyugodni.
-Nem vagyok benne biztos..-vallottam be.
-Legalább azt hagyd, hogy én elkísérjelek..vagy Bence..vagy Milán..vagy akárki..!-mondta teljesen nyugodtan.
-Rendben, majd megkérem Milánt..-mondtam.
-Oké..-mondta, majd leült tanulni.
Én is hasonlóan tettem. Bedugtam a fülest a fülembe és énekelve kezdtem megoldani a matekból a feladatokat. Pont egyszerre lettünk kész és Stella bement a fürdőbe. Törökülésben ráültem az ágyam közepére és belemerültem a gondolataimba. Mikor kinyílt az ajtó Stella jött ki rajta és az ágyán ülve törölgetni kezdte a haját.
-Stella.-mondtam.
-Hmm?-kérdezte hátra sem fordúlva.
-Haragszol rám?-kérdeztem és egy könnycsepp hullot ki a szememből. Nekem csak ő van vagyis csak a barátaim vannak és nem szeretném elveszteni őket. Ha ez megtörténne nem maradna semmim..
-Ó Bella.-jött oda hozzám. -Én nem haragszok rád, csak féltelek és olyan makacs tudsz néha lenni..-mondta, majd megölelt.
-Sajnálom..-mondtam szipogva.
Egy darabig beszélgettünk, majd mindkettőnket elnyomott az álom, ezért reggel arra keltem, hogy mindjárt leesek. Ugyanis Stella szétterülve feküdt mellettem az ÉN ágyamban.

21.rész

Hallottam ahogy Stella kiküldi a srácokat, majd bekopog.
-Bell! Nyisd ki!-mondta és nem is hangos inkább határozottan.
Óvatosan elfordítottam a kulcsot a zárban és már ki is nyitotta az ajtót, így pont velem szemben állt.
Megragadta a kezem és az ágyára húzott.
-Mi volt ez az egész?-kérdezte.
-Stella én nem szeretnék erről beszélni..
-Bella az istenit a legjobb barátnőd vagyok...azt hiszem. Nem mondom el senkinek te is tudod!
-Stella..igen az vagy, de..
-Bella nincs de..! Azt hittem bízol bennem...-mondta majd elindult a kijárat felé.
-Stella én dolgozni fogok...-mondtam.
-Mi? De hogy? És minek? De akkor hogy fogsz tanulni?-zúdította rám kérdéseit.
-Úgy hogy nekem engedélyezve van.. És mert nincs pénzem az osztálykirándulásra..a tanulást meg megoldom valahogy.
-De Bella ennek nincs értelme bele fogsz őrülni és le fogod rontani magad. Inkább kölcsönadok..
-Na ne csak ezt ne!! Elegem van az ilyenekből nem kell senki segítsége nincs szükségem senki pénzére sem. Egy meki hagyjál, de egy osztálykirándulás már túl sok. Nem hagyom hogy ingyenélőnek vagy aranyásónak vagy akárminek tituláljanak!-mondtam elég hangosan. Ezért nem akartam elmondani.-mondtam és most én indultam meg az ajtó felé..
Le kell nyugodnom, le kell nyugodnom, mondogattam magamban.
-Bella!-kiáltott Stell.
-Mindjárt jövök, csak kell egy kis levegő.-mondtam majd kimentem.
Kb. 2 órával később azon gondolkoztam, hogy vagy most felmegyek a koli szobába vagy a hintába fog fagyni a fenekem. Így felmentem. Mikor benyitottam Stella azonnal rám vetődött és miközben szorosan ölelt azt suttogta a fülembe, hogy ne haragudjak.
-Nem haragszok Stella és nem is haragudtam csak csalódott voltam.
Stell szemeiből még jobban potyogni kezdtek a könnyek.
-Annyira sajnálom Bell én csak.. Néha elfelejtem, hogy neked nincs..-elcsuklott a hangja.
-Hogy nincs családom.-fejeztem be a mondatát.
-Igen, de Bella én és a srácok olyanok szeretnénk lenni, akik számodra a családot jelentik!-mondta.
-Tudom..de még nem megy..nem tudom elfogadni. Még nem.-mondtam fojtott hangon.
Stella nem mondott semmit..erre én sem tudnék mit mondani. Így inkább újra magához ölelt.
Hmm...
-Miért nem eszik reggel banánt a rendőr? Mert a banán déli gyümölcs..-mondtam, hogy oldjam a helyzetet.
Mindkettőnkből kitört a röhögés, persze nem a vicctől inkább a kialakult helyzet miatt.
Még beszéltünk egy jót, majd kicsit tanultunk, végül lefeküdtünk aludni.

(Csütörtök reggel)
Stellel reggel gyorsan elkészültünk és már mentünk is a suliba. Az egész nap kész káoszra sikerült..
Matekból újra lerontottam magam és Stella azzal az én megmondtam arckifejezéssel bámult rám mikor kikaptuk a dogát. Angolon is elég gyatra jegyek sikerültek az osztályban, úgyhogy én még örültem a négyesemnek. Mikor vége lett a tanításnak egyből indultam a munkahelyemre..
-Jó napot!-köszöntem mikor beléptem a kis boltba.
-Szia! Tessék ezt vedd át és már kezdhetsz is. Menj egy próbafülkébe!
-Rendben.-mondtam.
Mikor felvettem a fekete egyen pólót és a névjegykártyát kimentem. A főnököm egyből intett egy vevő felé. Odamentem megkérdeztem, hogy segíthetek-e meg ilyesmi. Egész jól ment addig amíg egy srác nem jött be a boltba. Mikor odamentem hozzá, hogy segíthetek-e már éreztem ahogyan végigmér. Amikor felágaskodtam, hogy levegyem azt a nadrágot ami neki kellett belecsípett a fenekembe. Láttam, ahogyan a főnököm tart felénk és int nekem, hogy tűnjek onnan. Persze betartottam az utasítást és a pult mögé mentem, ahol biztonságos volt. Mikor elment a srác odajött hozzám a főnököm.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Persze, öm bocsánat.-mondtam.
-Semmi baj de vigyázz jobban, az ilyen srácoknál tartsd meg a három lépés távolságot!
-Rendben.-mondtam.
Mikor végeztem hullafáradtan indultam haza..
Beléptem a szobába és Stella pislogott felém, mellette Bence ült és ha jól gondolom filmet néztek.
-Sziasztok.-mondtam, majd az ágyamhoz mentem.
-Szia!-köszöntek felváltva.
-Öm akkor én megyek is..-mondta Bence.
-Miért mennél el?-kérdeztem.
-Hát csak gondolom tanulni akartok vagy beszélgetni..-mondta.
-Maradj nyugodtan nézzétek meg a filmet, Stella már biztos megtanult engem meg nemzavartok.-mondtam.
-Ja én már megtanultam.-mondta Stella.
-Hát akkor jó, maradok.-mondta.
Miközben tanultam hallottam, hogy a barátság extrákkal-t nézik..húha..
Mikor megtanultam pont végeztek a filmmel, így mikor Bence el akart indulni szóltam neki, hogy várjon meg. Majd felkaptam a szemeteszsákot és utána mentem.
-Ö mielőtt bármit mondanál tudom, hogy együtt van Krisszel, de nem bírom távol tartani magamat tőle..-mondta és láttam rajta, hogy szenved.
-Ben tudod hogy én sosem feltételeznék rólad rosszat, de ki kell bírnod! Ugyanannyira szeretlek, mint Stellát, de nem szeretném ha ő sínylené meg azt, hogy nem bírsz magaddal.-mondtam azt ami szerintem a leghelyesebb.
-Tudom, és én sem szeretném őt megbántani meg semmi, de Bella annyira szeretem...-akadt el a hangja.
-Tudom..-szorítottam magamhoz. Figyelj tudod, hogy rám számíthatsz bármi van szólj és repülök! Nem hagylak cserben és Stella sem fog, csak adj neki időt..
-De mennyi időt?-kérdezte.
-Nem tudom..ki kell várnod, hogy szakítsanak..-mondtam.
-És mi van ha sosem fognak..én meg addig megőrülök amíg várom, hogy megtörténjen.-mondta és éreztem, hogy teljesen igaza van.
-Jó Ben, tudod mit? Tedd féltékennyé Stell-t járj másik csajjal stb. bár én nem tudom elképzelni, hogy te ezt tedd.-fejeztem be monológomat.
-Hmm én sem tudom elképzelni.-motyogta.
-Bence fogadd el.. te ilyen vagy..várnod kell!-mondtam.
-Okés..-megölelt. Mennem kéne most már..-mondta.
-Rendben, bármi van írj, hívj, üzenj valakivel vagy gyere!-mondtam határozottan.
-Oké..köszi Bell.-mondta.
-Tudod, hogy nincs mit!
Azzal elköszöntünk és bence haza, én pedig fel a szobánkba indultam. Útközben gondolkoztam és kidobtam a szemetet. Mikor felértem beszéltem Stellával az első napomról, meg Bencéről.. Ő is egyből mentegetőzött, hogy csak barátok, meg hogy neki ott van Krisz.. Nem tudom, de ez az egész olyan átlátszó volt..
Lezuhiztam, lefeküdtem, majd nagy nehezen elaludtam.

22.rész

(Péntek)
Valami szörnyen telt ez a nap..
Najo kezdem az elején.
Reggel késve keltünk Stellával így vagy 15 percünk volt elkészülni és beérni becsengetésre. Nagy nehezen de pont betoppantam a tanárral együtt a terembe. Az első óra még el is ment..Második óra előtt a srácokkal lementem büfébe és vettem egy bagettet meg egy táblás csokit. Töri óra jött és ahogy meghallottam a nevem azt hittem összeesek.. Törin utálok felelni, mert a tanárnak sose jó az ahogy felmondom az anyagot. Nagy nehezen kivánszorogtam, majd elkezdtem mondani az anyagot. Elmondtam mindent, de tényleg mindent, majd azt mondta a többieknek, hogy tegyenek fel ismétlő kérdést.
Láttam, hogy Bence és Martin jelentkeznek. Mindkettőjük kédésére tudtam a választ. Majd megszólalt a tanár és egy tavalyi leckébe kérdezett bele amit nyolcadikban vettünk. Talán még tudtam is volna a választ, ha nem a nagyimmal lettem volna a korhában. Mikor nem mondtam semmit a tanár megszólalt:
-Menj a helyedre, írd be az ellenörződbe, hogy felelet hármas.
-Tessék?-kérdeztem ledöbbenve.
-Mondom felelet hármas.-ismételte a tanár.
-Hallottam, de miért hármas?-kérdeztem.
-Mert azt mondtam. Vagy beírod, vagy mehetsz az igazgatóhoz!-mondta.
Én természetesen felálltam és az ajtó felé indultam.
-Maga meg hova megy?-kérdezte ordítva.
-Az igazgatóiba.-mondtam, és kimentem a teremből. Általában "jókislány" szoktam lenni, de ez felháborító...
Bekopogtam az igazgató ajtaján, majd mikor hallottam a gyere szót bementem.
-Csókolom.-köszöntem.
-Szia, nos mi járatban van errefelé egy olyan lány akivel sosincs gond?-kérdezte, mivel ő is tisztában volt vele, hogy rám eddig nem sok panasz érkezett. És ami azt illeti ez a diri nagyon kedves, emlékeztem vissza a múltkori ügyre a matektanárral. Úgyhogy úgy döntöttem az igazat mondom.
-Nem akarom zavarni az idejét de nagyon kiborultam.-mondtam.
-Amint látod most pont van néhány szabad percem, úgyhogy mond nyugodtan.
-Rendben. Nos töri óránk van és én feleltem. Hibátlanul felmondtam az anyagot plusz mondtam néhány kiegészítő dolgot is. Kaptam két ismétlő kérdést amire szintén válaszoltam és jól. Erre a tanárnő egy nyolcadikos anyagba kérdezett bele..amit viszont nem tudtam. Ezért hármast kaptam és ,amikor megkérdeztem miért azt mondta, hogy azért mert ő azt mondja. És hogyha nem írom be akkor indulhatok is az igazgatóiba. És most itt vagyok.-mondtam el a kerek történetet.
-A többiek is ugyanezt mondanák?-kérdezte.
-Igen!?-állítottam határozottan.
-Majd beszélek a tanárnővel, viszont azt szeretném tudni, hogy melyik anyagba kérdezett bele.-mondta.
-Csak a témakört tudom ami a kétpólusú világ.-válaszoltam.
-Ha jól tudom ezt a témakört akkor vettétek amikor a kórházban voltál a nagymamáddal..-mondta halkan.
-Igen akkor.-mondtam lesütött szemmel.
-Ne írd be a jegyed, majd beszélek a tanárnővel..de próbáld meg bepótolni, rendben?-kérdezte mosolyogva.
-Igen, köszönöm.
-Menj vissza a termbe.
Már álltam is fel amikor megszólalt újra.
-A matek tanárúrral minden rendben?
-Igen.
-Remek.-mondta, majd felindultam a terembe.
Amint beléptem mindenki engem bámult.
Balázs szólalt meg először:
-Hanyast kaptál?
-Még sehanyast.-válaszoltam és ebből a többiek tudták, hogy a tanár kénytelen lesz megadni az ötöst.
Eközben a tanárnő mogorva pillantásokat küldött felém.
-Tudtommal még órán van a 9.b és én vagyok a tanár!-háborodott fel.
Mikor kicsengettek az igazgató úr lépett be a terembe, rámmosolygott majd szólt a tanárnőnek az meg kiment vele együtt a teremből.
Martin karolt át hátulról, majd azt súgta a fülembe:
-Naa kinyalt be a dirinek?
-Nem tehetek róla, hogy szerethető vagyok..-mondtam.
-Jaj csak nehogy dobj miatta, bár kicsit öreg hozzád..-mondta.
-Áh téged max 10 tábla milka csokiért dobnálak.-mondtam komolyan.
-Na ezt megjegyeztem!-mondta majd mindketten elröhögtük magunkat. Mikor láttam hogy úgy tesz mintha durcizna adtam neki egy szájrapuszit amitől egyből mosolygott. És ez volt a vihar előtti csönd...

2014. május 29., csütörtök

20.rész

(szerda)
Szó szerint arra keltem, hogy fuldoklom, mert valaki rajtam feküdt és kipaszírozta belőlem az összes levegőt.. Óvatosan kimásztam Martin alól, nem volt szívem felkelteni. Átnéztem a másik ágyra és kicsit megdöbbentem azon, hogy Stella Bencén fekszik. Legalább ő kap levegőt...
Mivel még csak 6 óra volt vissza akartam aludni, de hamar rájöttem ez nem fog menni. Így felkeltem, felöltöztem és lementem reggelit venni a csapatnak. És igen ahhoz a pékséghez tartottam, ahol már máskor is jártam. Mikor beléptem az a srác fogadott, ha jól emlékszem Dani..
-Szia.-motyogtam fáradtan.
-Szia mit szeretnél?-kérdezte nagy mosollyal.
- 4 pizzás kiflit, 4 olyan nagy pogácsát és 4 Bécsi fánkot, ha lehet kettő csokisat és két vaníliásat.-mondtam.
-Máris!-mondta és zacskóba tette a finomságokat. Egy csordát etetsz?-kérdezte mosolyogva.
-Aha, vendégeink vannak...
-Ahaa.. amúgy köszi a tanácsot!
-A mit?-kérdeztem.
-Amit a parkban mondtál!-mondta.
-Jaaa nincs mit..-mondtam elgondolkozva.
-Dehogy nem, van mit! Segítettél barátnőt szerezni!-mondta diadalmasan, de még is hálálkodóan.
-Tényleg? ennek örülök. Hogy hívják?-kérdeztem, mert egy picit meglepett a dolog.
-Aha, Fanninak hívják. Nagyon szép és okos.-láttam a mosolyán, hogy komolyan gondolja a dolgokat Fannival.
-Sokáig nektek!-mondtam.
-Köszi, amúgy 1200Ft-ot kérek.
-Tessék!-nyújtottam át neki a pénzt.
-Köszi!-mondtam és elindultam vissza a koliba.
Amikor beléptem az ajtón ugyan úgy aludtak, ahogy itt hagytam őket.
-Na jó srácok ébresztő, hoztam reggelit!-mondtam és a válasz három különböző morgás volt.
Erre odamentem és először Benékről, majd Martinról húztam le a takarót. Bence és Stella egyből szétröppentek. Martin meg morcosan visszahúzta magára a takarót, ezért ráültem és csikizni kezdtem.
-Jól van, jól van fent vagyok!-mondta, majd megpuszilta az arcom, amit viszonoztam is.
-Mi a kaja?-kérdezte Bence.
-Mindenkinek van egy fánkja, egy pizzás kiflije és egy pogija.-ismertettem velük a reggeli menüt.
-ÁÁÁ ez az!-mondta Stella.
-Bécsi fánk?-kérdezte Martin.
-Ahaa.-adtam a választ.
-És milyen ízű?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Mivel nem tudtam ki milyet szeret, ezért két vaníliásat és két csokisat vettem.-mondtam.
-Enyém az egyik csokis!-jelentette ki Martin.
-Enyém meg a másik.-kiáltotta stella.
-Nekem jó.-mondtam.
-Nekem is.-mondta Bence.
Miután megettük a reggelinket a srácok visszamentek a szobájukba így ők és mi is feltudtunk öltözni normális ruhába. Pontosa 7:45-kor kopogtak az ajtón a srácok, majd elindultunk suliba.
Elég gyorsan elteltek az órák és osztályfőnöki volt az utolsó. Az ofő bejelentette, hogy jövőhét pénteken megyünk kirándulni, úgyhogy hozni kell rá a pénzt.
Mikor hazafele mentünk úgy döntöttem, hogy beugrok valahova.
-Srácok én benézek valahova, majd megyek.-mondtam.
-Hé, hova mész? Megyek én is!-mondta Martin.
-Nyugi nem tűnök el amúgyis 1 óra múlva otthon leszek, na sziasztok.-szóltam és már mentem is.
-Bella!-kiáltott utánam Martin, de nem figyeltem rá..ezt most egyedül szeretném.
Mivel pont a múltkor jártam ennél a boltnál és az volt kiírva, hogy eladókat és kisegítőket keresnek gondoltam megpróbálom.
-Segíthetek?-kérdezte az eladó amikor beléptem.
-Elnézést de szabad még az állás?-kérdeztem és láttam, hogy furcsán néz rám.
-Igen, kinek kéne?-kérdezte.
Átnyujtottam neki egy papírt, amit az igazgató engedéjezett meg pár felsőbb ember na mindegy..
Láttam, hogy tüzetesen átolvassa, majd rám nézett.
-Szeretnéd az állást?-kérdezte.
-Igen!-mondtam magabiztosan.
-Rendben, de próbaidőn leszel, hogy lássam megállod-e itt a helyed.
-Öm rendben.-mondtam.
-Természetesen a próbaidő alatt is kapsz majd fizetést.-mondta a nő.
-Rendben, mikor kezdjek?-kérdeztem.
-Mikor végzel az iskolában?-kérdezte.
- Legkésőbb 2-re ideérek.-válaszoltam.
-Rendben hétfőn 2-kor kezdhetsz! Kérek egy telefonszámot és ide egy aláírást!-mondta majd felém nyomott egy papírt.
Mikor végeztem elindultam a koliba.
*****
-Megjöttem!-kiáltottam mikor beléptem az ajtón.
-Azt látjuk.-mondta Martin.
-Hol voltál?-kérdezte Bence.
-Ugye nem azzal a Milánnal találkoztál?!-kérdezte Martin.
-Semmi közötök hozzá és Martin nem szabhatod meg kivel találkozzak!
-Szóval vele voltál?!-mondta felháborodva Martin.
-Mondom nincs hozzá közöd, de amúgy nem!-mondtam és bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.

2014. március 23., vasárnap

19.rész

(Hétfő)
Ma minden olyan hamar elment, végül is csak matekból, angolból, magyarból és bioszból írtunk...
És ez még kevésnek számít nálunk.. Stella ki van készülve, alig van meg a hármas átlaga. Próbálok neki segíteni de én sem tudok sokkal többet, így az én jegyeim is elég hogy is mondjam rosszak?!
Ma sikerült mindent lebeszélnem Bencéékkel így a holnap csak is siker lehet!

(Kedd)
-Nemár..-mondtam miközben kikapcsoltam a reggeli ébresztőm.
Átnéztem Stellára, de még aludt. Bementem a fürdőbe és gyorsan lezuhiztam, amikor kijöttem Stell még mindig aludt.
Hmmm...Eszembe jutott valami. Elővettem a laptopom, és max hang erővel Stella mellett állva lejátszottam azt a dalt, hogy jó reggelt tűrűrűrűrűrü..
Meg is lett a hatása, Stella azonnal kipattant az ágyból.
Miután elkészültünk elindultunk a suliba. Az első két óra hamar elment, de a többit végigszenvedtük. Szünetekben a srácokkal beszélgettünk és Stell morcosan elment mellettünk.
-Mi a baja?-kérdezte Bence.
-Fogalmam sincs, remélem a bulija majd feldobja a kedvét...-válaszoltam.
Mikor vége lett az utolsó órának akcióba kezdtem.
-Stell nem jönnél el velem az írószerbe, kéne rajz lap meg szén ceruza..-kérdeztem Stellát.
-Most már érdekellek...-mondta durcásan.
-Stell ne csináld már,gyere!-ragadtam meg a karját és húztam az írószer irányába.
Mikor beléptünk a boltba az eladó egyből jött kérdezősködni, hogy mire van szükségem..Hát ez néha jó, de mivel nekem az időt kellett húznom, azt szerettem volna, ha nem találom meg egyből a cuccokat..
-Nem köszönöm megoldom..-mondtam.
És hát elég furcsán nézett rám a nő, de végül vissza ment a pult mögé.
-Na szóval kell egy ilyen ceruza szett..egy nagy csomag rajz lap ésss...-mondogattam de nem jutott több dolog eszembe.
-Tényleg filc! Kell filc is!-motyogtam Stell pedig a szemét forgatta.
-Mehetnénk már?-kérdezte elég érdekes hangon.
-Öm még kicsit szétnézek, de sietek jó?-mondtam egy csöpp hazugsággal.
-Jó...-motyogta.
Még pár cuccot beszereztem majd a kasszához mentünk.
-Még valami?-kérdezte az eladó.
-Hát talán még..-gondolkoztam.
-Bella!-kiáltott rám Stella.
-Egy radírt köszönöm.-mondtam az eladónak és úgy tettem mintha nem érdekelne Stell kiabálása.
Amikor kiértünk kicsit pánikba estem, még mindig nem tudom, hogy hogy állnak a fiúk a szobánkban.
ezért megpróbáltam lassan sétálni, és még egy kirakatnál is megálltam.
-Bella!!-ordított le Stell.
-Neked meg mi a fene bajod van, hogy ordibálsz?-kérdeztem.
-Semmi az ég világon semmi....Max szarul esik, hogy egész nap szarsz a fejemre és elfelejtetted a...-és itt elkezdett sírni.
Oh Stell dehogy felejtettem el..de nem mondhatom el neki..
-Stella én egyáltalán nem szartalak le, és bocs de nem tudom mit felejtettem el..-mondtam és ez volt életem egyik legnagyobb hazugsága..
-Oké..-mondta és még gyorsabban szedte a lábát én meg futhattam utána. A koli ajtajában útját álltam.
-Stell kérlek ne haragudj rám és ne sírj légyszi!-motyogtam, mert már én is közel voltam ahhoz, hogy bőgjek és elrontsam a meglepetést.
-Ez életem legrosszabb szülinapja!-vágta a fejemhez, majd felrohant gondolom a szobánkba. És pont akkor jött rezgett a telefonom.
Feladó: Bence
Üzenet: Bella tiszta! Jöhettek!

Úgy döntöttem nem fogok felmenni inkább elmentem sétálni. A parkban találtam magam mikor már korom sötét volt. Leültem egy padra és kitört belőlem a sírás. Elszúrtam a szülinapját..pedig annyira jól akartam csinálni.. A szatyrokat szorongattam, miközben a lábamat felhúztam a padra és a fejemet a térdemre hajtottam. Arra eszméltem, hogy a fogaim összekoccannak a hidegtől és valaki leült mellém.
amikor felnéztem Milánt láttam magam mellett.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Nem..de te, hogy kerülsz ide?-kérdeztem.
-Hát épp erre járkáltam, amikor Martintól kaptam egy SMS-t, hogy eltűntél és mindenki téged keres..
-Mi?-kérdeztem, mint aki nem hallott a fülének.
Gyorsan kikaptam a telót a zsebemből és egy rakás üzenet és nem fogadott hívás várt..
-Basszus le volt halkítva..-mondtam, majd az üziket kezdtem olvasgatni.

Feladó: Bence
Üzenet: Hol a fenében vagy? Miért nem veszed fel?! Aggódunk! Hívj fel!

Feladó: Stella
Üzenet: Bell ne haragudj, nem tudtam, hogy ezt tervezted.. Légyszi hívj fel!

Feladó: Stella
Üzenet: Az isten szerelmére..HOL VAGY?!

Feladó: Bence
Üzenet: Bella!! Vedd már fel! Most! Megőrülünk! Vedd már fel!!!

Feladó: Martin
Üzenet: Bassza meg Bell hol a francban vagy?! Hívj fel kérlek! Nagyon aggódok!!!

Úristen mi a csudát csinálok...
-Gyere hazakísérlek!-szólalt meg Milu.
-Oké.-és már fel is álltam, hogy induljunk.
Mikor a szoba előtt álltam megfogtam a kilincset és nagy levegőt véve benyitottam.
Stella az ágyán sírt, mellette Bence és Krisz vigasztalták. Bence közben folyamatosan a telefonját bámulta. Martin pedig a falnak dőlve háttal állt nekem, fejét a hideg falnak nyomta. Mikor Stella felnézett azonnal felpattant és leterített volna, ha nem áll mögöttem Milán.
-Az ég szerelmére Bella! Hol a csudában voltál..-motyogta és éreztem ahogyan könnyei eláztatják felsőm tetejét. Akaratom ellenére én is elbőgtem magam.
A könnyeim közt viszont láttam Bence megkönnyebbült tekintetét, és ahogyan Martin megfordult és velem szemben állt. Annyira furcsa volt a tekintete.
Stella lassan elengedett, majd Bence is átölelt, de olyan erősen mint még sohasem. Majd Martin közeledett hozzám és..
-A kuva életbe, miért nem vetted fel azt a kibaszott telefont!?-mondta és nagyon meglepett ez a dühösség amit mutatott.
-Lenémítva maradt a telóm, nem hallottam, hogy hívtok..-válaszoltam lehajtott fejjel.
És akkor..csattant az arcomon a keze.., majd hirtelen magához húzott és megcsókolt..
Sósat éreztem az ajkaimmal..nem az nem lehet..
De igen Martin könnyei folytak le az arcomon. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni, amiért megütött..
****
Leültünk az ágyakra mindannyian (én, Stell, Bence, Martin, Milán és Krisz) .
Megbeszéltük a dolgokat, közben Martin egy percre sem engedett el. Mikor ránéztem az órámra megállapítottam, hogy elmúlt fél három és reggel 7 kor kelnünk kell mert suli. Mindenki elment kivéve Martin és Bence, ők tovább beszélgettek az ágyunkon.
-Tényleg Bell, neked még nem köszöntem meg az ajándékod!-jutott eszébe Stellának.
-Nem is kell!-vágtam rá egyből, mivel tudtam hogy tetszik neki.
Rám mosolygott majd a fiúkra nézett.
-Ti nem akartok menni?-kérdezte és láttam rajta, hogy fáradt.
-Én tuti, hogy nem megyek sehova!-mondta Martin. Bellával alszok!-jelentette ki.
-Tényleg?-kérdeztem felhúzott szemöldökökkel.
-Igen tényleg!-válaszolta.
-Ha Martin marad, akkor én is!-mondta Bence határozottan.
-És még is hol alszol te idióta?-kérdezte Stella.
-Hát gondoltam elférek a hatalmas feneked mellett, az ágyban.-adta a tökéletes választ Ben.
Láttam ahogy Stell elpirul.
-Nem is nagy a seggem!-állította Stell.
-Jó nem nagy, de aludhatok melletted?-kérdezte lényegre törően Ben.
-Hát jó, de nincs tapi!-ismertette a szabályokat Stella.
-Oké, nincs tapi!-válaszolt Ben.
-Ez rád is vonatkozik!-néztem morcosan Martinra.
-Hát persze..-láttam ahogy egy mosoly terül szét az arcán.
-Na jó akkor aludjunk már, mert fáradt vagyok!-mondta Stella.
-Okés! Jóét Stell! Jóét Ben! Jóét Martin!-mondtam és bebújtam az ágyba, de Martin azonnal arrébb lökött, hogy ő is elférjen. Benék is lefeküdtek, majd mindenki végigmondta egyenként címezve azt, hogy jó éjszakát. Éreztem ahogyan Martin jobban magához húz és hátamat a mellkasának préseli, majd átkarol.
-Jóét kicsim.-mondta, majd belepuszilt a hajamba.
-Neked is!-mondtam.

2014. március 12., szerda

18.rész

(Vasárnap)
Reggel amikor felkeltem Stella még aludt, így lementem a boltba, hogy vegyek valami pék árut reggelire. Még mindig nem igazán tudom, hogy mi merre van de nagy nehezen találtam egy pék árus boltot. Bementem és egy nagyon helyes sráccal találtam magam szemben. Már a nézésétől is elpirultam, de erőt vettem magamon és kértem pár finomságot. Majd miután kifizettem elsiettem és a koli felé vettem az irányt. Mikor kinyitottam az ajtót láttam, hogy Stella pont akkor kelt fel és egyből kiszúrta a kezemben a zacskót.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Neked is. Milyen finomságot hoztál?
-Minden félét.-mondtam, majd leültem mellé az ágyra és kivettem a zacskóból azt amit neki vettem.

Kaja után leültem tanulni ez egészen 1-ig tartott, utána lementünk ebédelni a koli ebédlőjébe. Mikor végeztünk és visszamentünk a szobánkba unatkozni kezdtünk.
-Nem megyünk el sétálni?-kérdeztem Stellát.
-De menjünk.-válaszolta.
Éppen a parkban sétáltunk ahol rengeteg gazdi sétáltatta a kutyusát. Minden olyan gyorsan történt, hogy nem bírtam követni. Az egyik percben fut felém egy hatalmas kutya, a másik percben pedig a földön fekszem és a kutya az arcomat nyalogatja.
-Úr isten Prézli szállj le róla azonnal!-hallottam egy ismerős hangot.
Érzetem ahogy a kutya leszáll a mellkasomról.
-Juj nagyon sajnálom, nem szokott ilyet csinálni!-hallottam újra az ismerős hangot, majd egy kezet láttam magam előtt amit el is fogadtam.
-Jól vagy?-kérdezte a  .... a pék árus srác.
-Persze, csak kicsit váratlanul ért.-mosolyogtam rá.
-Öm véletlenül te nem az a lány vagy aki bejött ma reggel a pékségbe, ahol dolgozom?
-Ö de.
-Fuh megkönnyebbültem. Azt hittem rosszul gondoltam és hát nem akartam beégni, de úgy látszik szerencsés napom van.-mondta.
-Miért van szerencsés napod?
-Hát másodjára látok egy csodaszép lányt.-mondta.
-És ki az?-kérdeztem.
-Vicces vagy.-mondta.
-Nem viccnek szántam.-mondtam határozottan. Amúgy én Bella vagyok és ő a barátnőm Stella.
-Rád gondoltam csak hogy tisztázzuk, és Dani vagyok.
-Ö okés.-mosolyogtam.
-Van barátod?-kérdezte. Hát jó gyorsan a tárgyra tért.
-Van na szia Dani.-kezdtem magammal rángatni barátnőmet.
-Várj! Nem azért mondtam..én csak kíváncsi voltam.-mentegetőzött.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik jegyezd meg Dani.-mondtam, majd elmentünk.
Tudtam, hogy most egyáltalán nem jó ötlet összeszedni egy ilyen srácot, elég nekem Milánnal foglalkoznom.. Martin így is dühös rám.

*****

Ahogy sétálgattunk találtunk egy egész aranyos kis boltot, tele olcsó de piszok jól kinéző ruhákkal. Így össze vásárolgattunk ezt-azt. Épp a próba fülkében totyogtam mert, Stella fel akart próbáltatni velem egy összeállítást, amikor megcsörrent a telóm.
-Haló?-vettem fel, miután elénekeltem csengőhangom első részét.
-Szia Bella Bence vagyok találkozhatnánk?-elég kétségbeesett volt a hangja.
-Ö persze, de most Stellel vagyok..
-Lehetne kettesbe?-kérdezte.
-Persze Ben amint hazaértem hívlak!
-Rendben, siess Bell!-és lerakta.
Kíváncsi vagyok mi ilyen fontos..
Ahogy kiléptem a fülkéből Stella vigyorgott rám.
-Á ez nagyon jól néz ki rajtad Bells.
-Úgy gondolod Stells?
-Aha.

*****

Amikor hazaértünk kipakoltuk a cuccainkat, majd hívni kezdtem Bencét. Az első csörgésre felvette.
-Bell légyszi siess itt várlak a koli előtt!-és már le is tette.
El sem tudom képzelni, mi lehet ennyire fontos.. 
Mikor leértem láttam, ahogy Bence megkönnyebbülve néz rám.
-Bence miről akartál beszélni, ami ilyen sürgős?
-Kedden van Stella szülinapja és..-motyogta.
-Ahaaa.-mondtam csodálkozva.
-Tehát segítesz?-kérdezte.
-Persze, de szólhattál volna, hogy ne aggódjak ennyire.-korholtam le.
-Bocsika..-vágott megbánó fejet.
-Jól van hol kezdjük?
-Úgy gondoltam te tudni fogod..
-Jó akkor csináljunk neki egy bulit, rendben?-kérdeztem.
-Okés..
Bennel elmentünk egy szupermárketbe és összevásároltunk minden vackot ami csak kellhet egy bulira.
Majd leültünk hintázni, hogy gondolkozzunk.

-Hol legyen a buli?-kérdeztem Bent.
-Hát, nálatok?
-Okés, végül is csak azt hívjuk meg aki fontos.
-És kik fontosak?-kérdezte.
-Hát te, én, Martin és Krisz..max még pár osztálytárs, de szerintem ennyien is pont elegek vagyunk.
-Ö ja..
-Most meg mi van?-kérdeztem.
-Hát Krisz..muszáj őt is meghívni?-kérdezte.
-Igen Ben muszáj, mert egyenlőre még vele jár Stella.
-De..mindegy.-hagyta rám.
-Na akkor mit is szeretnél neki venni?-kérdeztem.
-Fogalmam sincs..
-Jó akkor gyere..-hirtelen kiszálltam a hintából és kézen ragadtam Bencét.
Bementünk egy közeli zene boltba. Bingó!
-Ezt vedd meg neki!-mutattam fel egy Little Mix CD-t.
-És ez tetszeni fog neki?-kérdezte.
-Ben egyetlen közös dolog van bennem és Stellben, az hogy rajongunk a Little Mix-ért. Na meg az, hogy az ella mindkettőnk nevében benne van.-mosolyogtam rá.
-Ha te mondod..-mondta majd a kasszához ment és megvette neki az ajándékot.
Mikor kiértünk a boltból újra karon ragadtam és egy ékszerboltba vonszoltam.
-Ide miért jöttünk?-tette fel a logikus kérdést.
-Én is akarok neki venni valamit!-válaszoltam. ÁÁÁÁÁÁÁÁ Ez lesz az!!!-kiáltottam.
-Melyiket szeretnéd?-kérdezte egy egész fiatal szőke hajú nő.
-Ezt!-mutattam egy gyűrű irányába.
kifizettem és már mentünk is. Bence a koli előtt megállt.
-Nem jössz fel?-kérdeztem, ő pedig az ajándékra mutatott.
-Jah értem, akkor kedden siessetek át hozzánk, majd suliban odaadom a kulcsom és ti addig elkészültök amíg én feltartóztatom Stellát, okés?
-Aha..
-A többit majd még megbeszéljük, meg intézkedem.
-Rendben, köszi Bells.
-Semmiség Ben, tudod hogy bármikor segítek csak szólj!
-Oksa. Szia!
-Szia!

Mikor felmentem épp fürdött Stell, az én hatalmas szerencsémre. Gyorsan eldugtam az összes cuccot amit vettem. Majd átöltöztem. Mikor Stell kijött elkezdett kérdezgetni, hogy hol voltam..
-Csak Bencével..
-Aha..mit akarsz te Bencétől?-kérdezte elég furcsán.
-Nem tudom miért érdekel, de az égvilágon semmit. Mi csak barátok vagyunk, de ezt te is nagyon jól tudod!-korholtam le.
-Ok-mondta flegmán.
Ebbe meg mi a fene ütött.. nem lehet igaz, hogy mindig megsértődik mindenki rám..
Nagy nehezen bealudtam. Álmomban valamiért egy kutyát sétáltató srác jelent meg előttem. De gyorsan elhesegettem a gondolatot.

2014. február 20., csütörtök

17.rész

Halihó! Ezt a rész Vivinek hoztam jó olvasást;)
-Miluu.-mondtam nevetve.
-Fu megismersz.-fújta ki a levegőt.
-Persze, hogy meg.
-Mit keresel itt egyedül?-kérdezte.
-És te?-kérdeztem vissza.
-Haverokkal jöttem de megláttalak és így idejöttem. De nem válaszoltál a kérdésemre!
-Én Martinnal, Bencével és Stellával vagyok, csak nem akartam még egyszer felülni arra..-mutattam a hullámvasút felé.
-Aha értem, és Martin csak úgy itt hagyott??
-Nem én akartam, hogy menjen ő is.
-Aha..
-Kérsz?-mutattam felé a vattacukrot hátha témát váltunk.
-Aha.-tépett le egy kis darabot.
Így eszegettünk majd megláttam Martinékat felénk jönni.
-Ő meg mit keres itt?-kérdezte Martin fagyosan.
-Hát csak úgy idejött, mert látta hogy egyedül vagyok.- kezdtem mentegetőzni.
-Aha hát köszi a bébiszitterkedést de már itt vagyok úgyhogy el is mehetsz..
-Martin.-szóltam rá durván.
-Nyugi Bell már megyek is, akkor pénteken talizunk! Laters!-kacsintott majd elment.
Kösz Milán ezzel sokat segítettél..-motyogtam magamban.
Láttam amint elönti a düh Martint, majd elindul az egyik irányba.
-Martin várj már!-futottam utána.
-Minek hmm? Hogy azt mond, hogy inkább vele akarsz járni, vagy mi? Egyáltalán mikor akartad elmondani, hogy találkozni fogysz vele??
-Martin én elakartam mondani, és ő csak egy barát. Én téged szeretlek!-mondtam majd lekaptam Martint. Egy kicsit meglepődött de nem tartott sokáig.
-Bell lehet, hogy te csak a barátodnak tekinted és nem akarsz tőle többet, de látom ahogy ő a szemeivel levetkőztet és nem tudom meddig bírom megállni, hogy képen ne töröljem.-mondta undorral az arcán.
-Martin nem hiszem hogy ő olyan lenne, de ha mégis akkor sem hagynék neki semmit!
-Ígérd meg, hogy nem találkozol vele!-mondta.
-Martin!-horkantam fel.
-Akkor megyek is..-mondta Martin.
-Oké legyen, nem találkozok vele.
Martin hirtelen visszafordult és megcsókolt.
-Na jó most már visszamehetnénk a többiekhez?-kérdeztem.
-Persze.-bólintott.
Amikor visszaértünk megláttam egy kislány kezében egy elég nagy macit.
-Martiiin!!!-kiáltottam.
-Mi az?-kérdezte.
-Szeretnék egy olyan macit!-mutattam a kislány felé.
-Most szívatsz? Az brutál nagy..
-Légysziii!!!
-Fuuu.-mondta majd odament  a kislányhoz.
Amikor visszajött odaszólt Bencééknek, hogy mindjárt jövünk és elkezdett húzni.
-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Macit akarsz nem?
-Deee..
Meg is érkeztünk egy hatalmas standhoz és azonnal kiszúrtam magamnak egy macit.
-Mit kell tennem, hogy a barátnőm kapjon egy macit?-kérdezte Martin az eladót vagy kit.
-Kapsz négy labdát és le kell ütnöd mind a három dobozt.
Martin odaadta a jegyet, majd megkapta a négy labdát. Célzott és talált. Egy meg van. Újra célzott és újra talált. Ez kettő. Megint célzott. Nem sikerült. Jaj már csak egy van.. Ismét célzott, majd egy határozott mozdulattal eldobta a labdát ami tarolt.
Azonnal megöleltem Martint és nyomtam a szájára egy puszit.
-Melyik macit kéri a hölgy?-kérdezte az eladó.
-Azt a hatalmas barnát.-mutattam a kiszemelt macira.
-Tessék.-adta a kezembe.
Amíg visszafele mentünk végig a macit szorongattam. Amikor odaértünk Stellékhoz épp beszélgettek, úgyhogy becsatlakoztunk hozzájuk. Még lőttem egy képet is, ahogy Martin fogja a macim.


-Stella?
Mindannyian a hang irányába fordultunk.
-Krisz.-mondta Stell majd Krisz elé lépett.
Krisztián adott neki egy csókot majd felénk fordultak.
-Szia Krisztián.-köszöntem neki.
-Csáó Bell.
-Öm Krisz ő itt Martin és Bence, srácok ő Krisz a fiúm.
A srácok felmérték egymást majd biccentettek. Leültek Stelláék és így már öten beszéltünk.
Hirtelen Bence felállt, majd megindult egy irányba.
-Utána megyek.- súgtam Martinnak.
Ő csak bólintott.
-Bence! Várj már meg.-kiáltottam utána.
-Ö Bells, te mit keresel itt?-kérdezte és látszott, hogy zavarban van.
-Mondd el!-követeltem.
-Mit?-nézett rám furcsán Bence.
-Jaj ne csináld már látom hogy nézel Stellre...
-Ö..
Na sikeresen belé fagyasztottam a szót..
-Ben!! Ismerlek!!-néztem rá mindent tudok pillantással.
-Jól van, jó talán kicsit belezúgtam Stellába..-hmm ő is érdekesnek tartja a cipője orrát, mert miközben mondta egyenesen lefele bámult.
-Jaj Ben!-magamhoz öleltem. Szegény most nem sok esélye van így, hogy Stella most kapta vissza Kriszt. Basszus...
-Ó Ben annyira sajnálom..ez az egész az én hibám!-néztem rá bűnbánóan.
-Nem..miért lenne a tiéd?-ráncolta a homlokát.
-Mert én hoztam őket újra össze és..ez az egész nem lenne ha nem ütöm bele az orrom és tudnál vele most járni...-azt hittem elsírom magam hogy tehettem ezt Bennel..
-Bell te csak azt akartad, hogy boldog legyen és most az... Megtennéd hogy nem szólsz neki erről..?
-Persze..-bólintottam.
-Na gyere menjünk vissza..-mondta de láttam rajta, hogy nem rajong az ötletért.
Amikor visszamentünk sokkal nehezebb volt a dolgom egyszerre kellett lekötnöm Bencét és Martint.
Mielőtt hazaindultunk volna, még vetettem egy utolsó pillantást a hullámvasút irányába.


Mikor hazakísértek a fiúk, Bence fülébe súgtam, hogy fel a fejjel erre megölelt.. Szegény..Utána adtam egy csókot Martinnak majd Stellel bementünk és már feküdtünk is le aludni. Azonnal bealudtam.

2014. január 8., szerda

16.rész

Kimentem a konyhába Bence anyukájának segíteni mosogatni.
-Jaj Bella amikor tegnap áthoztad azt az ajándékot azt hittem te és Bence..
-Mi csak barátok vagyunk ömm.
-Jaj szólíts csak Anettnak drágám és igen már rájöttem hogy te Martinnal jársz.-ahogy ezt kimondta teljesen belepte az arcom a pír.
-Viszont amikor láttam Bence arcát ahogy a dedikált labdát nézi amit adtál neki. Annyira boldog volt.
-Ez volt a célja Anett azt akartam hogy boldog legyen.-mosolyogtam rá.
-Igen ezt megértem.-viszonozta mosolyom-
Mikor elkészültünk a mosogatással kimentünk a nappaliba. Bence ölében ült a húga, akinek a kezében volt a labda  és azt kérdezgette hogy ez kiknek az aláírása. Bence pedig lelkesen válaszolgatni kezdett.
-Ezt az Fc Barcelona tagjai közül írták páran alá.-mondja Bence.
-És ez kié?-mutat az egyik aláírásra.
-David Villa-csatár.-válaszolja.
-És ez?-kérdezi kíváncsian Petra.
-Pedro Rodríguez-csatár.
-Az pedig Alex Song-védő.
-Az José Manuel Pinto-kapus.
-És ő pedig Lionel Messi-csatár.-fejezi be Bence.
-Hűha.-mondja Petra.
-Igen hűha.-helyesel Bence.
*****
Bence úgy döntött hogy hazakísér majd minket, Martinnal együtt.
Bence és Stell elől én és Martin mögöttük kicsit leszakadva tőlük mentünk a kolihoz.
Sikerült Martinnal mindent megbeszélni és miután mondtam neki, hogy nincs harag egyszerűen lehetetlen volt letörölni az arcáról azt az idegesítő vigyort. A szoba ajtóban először Bencétől köszöntem el, majd Martin adott egy hatalmas csókot. Stella is elbúcsúzott és bementünk a szobába. Elég hamar sikerült bealudnunk, mert a srácok leszívták az e energiánkat.
*****
*Vasárnap*
Elég hamar eltelt ez a nap. Megbeszéltem Ákossal a talit, de csak jövőhét utáni hét csütörtökön leszünk mindketten szabadok. Addig meg még elég sok időm van.
Találkoztunk ma is a fiúkkal, meg Stellel megtanultunk. Este kaptam egy értesítőt, hogy Molnár Milán ismerősnek jelölt. Uh ki is az?
Gyorsan rámentem az adat lapjára, majd amikor láttam, hogy egy suliba járunk visszaigazoltam.
Hirtelen felugrott a chat ablak:
-Szia Bella. Emlékszel rám? -Molnár Milán
-Öm szia. Bocsi de nem ugrik be...:s -én
-Milu vagyok fizikáról:d -Milán
-Jaj bocsi most már tiszta:D -én
-Akkor jó;) És mizu? Együtt vagy még a sráccal?:( -Milán
-Nemsok. Hát el kell rontanom a kedved, de igen. -én
-Segáz..:) -Milán
- :) -én
-Nem talizunk valamikor? -Milán
-Hát két hét múlva pénteken megfelel:D nem igazán van időm:p -én
-Megfelel! -Milán
-Ö oké akkor.. -én
-Majd még megbeszéljük a részleteket, de akkor két hét múlva pénteken! -Milán
-Okés. -én
-Szia:P -Milán
-Szia:D -én
- :3 -Milán
- ? :3 -én
-Semmi. Jóét! -Milán
-Neked is! -én
Hát ahhoz képest, hogy egy percig sem gondoltam komolya  a pénteket..úgy látszik talizunk..hm
-Tetszel neki..ugye tudod, hogy Martin megint be fog sértődni!-szólalt meg a fejemben az az idegesítő hang..
Pedig már azt hittem elment és békén hagy..
Muszáj leszek beszélni Martinnal..
*****
Ez a hét nagyon fárasztó volt, és még nincs teljesen vége mivel Péntek van. Éppen hazafelé indulunk én, Stella, Martin, Bence..
-Ú ezt nézzétek!!-kezd sipítozni Stell.
-Mit?-kérdezem, majd egy plakátra mutat amin óriáskerék és hullámvasút van+ egy felirat, hogy "Új vidámpark" Nyitás szombaton délután 2-kor.
-Ú megyünk?-ugrál mellettem Stella a kezemet szorongatva.
-Hát nem is tudom...
-Mennyünk!-hallom a srácok válaszát.
Ebből gáz lesz de..
-Srácok nekem erre nincs elég..
-Ne hülyülj már Bell meghívlak!-mondja Martin.
-De..én félek a magasban..-mondom és a cipőm orrát tanulmányozom.
-Majd fogom a kezed okés?-mondja Martin.
-Hát aham..
Kicsit hülyén érzem magam, hogy ő fizeti á na majd visszaadom neki valahogy..
-Na akkor ezt megbeszéltük, csajok 13:30-ra ott vagyunk értetek.-jelentette ki Bence.
-Okés-mondjuk kórusban.
*****
(Szombat)
Nagy nehezen végre elkészültünk Stellel, és már kopogtak is az ajtón.
-Gyere bee!!-ordítottam.
Persze, hogy Bence és Martin volt az.
-Na mehetünk már?-türelmetlenkedett Martin.
-Persze.-adta meg a választ Stella.
Egész úton hátul mentem Martinnal, előttünk pedig Stellék mentek.
Amikor odaértünk már hatalmas sor állt, így a jegy vásárlást rábíztuk a srácokra. Mi pedig leültünk nem messze egy padra. Bence intett mikor megvoltak a jegyek és már mehettünk is be. Stella amint meglátta a hullámvasútat egyből elkezdett húzni minket oda. Nem sokan álltak előttünk (vajon miért?!) így egyre jobban bepánikoltam. Martin megfogta a kezem és elkezdett az ülés felé vonszolni.
-Bell mi az??-kérdezte.
-Félek..-adtam meg az ésszerű választ.
-Itt vagyok és nem lesz semmi bajod!.mondta még mindig tök nyugodtan.
-Megígéred?-kérdeztem..
-Meg! Na gyere!-mondta és mégközelebb vitt az ülésekhez.
-Te ülsz belülre!!!-mondtam rémülten.
-Rendben.-azzal becsusszant a helyére engem pedig magával húzott.
Egy elég aranyos (helyes) srác ment végig a soron, és mindenkit szorosan becsatolt. Előttünk ült Stella és Bence, mögöttünk meg két idősebb csaj. A srác miután mindenkit bekötött eltűnt és hirtelen megindult az egész sor. Én meg majd leszakítottam Martin kezét.
-Nyugi!-mondta, majd hirtelen megindultunk lefelé.
Végig sikítottam az egészet annyira ijesztő volt. Az egyetlen ami megnyugtatott, hogy Stella is végigsikította az egészet. Amikor leszálltunk úgy döntöttünk, hogy eszünk valamit.
Leültünk egy padra és kaja közben beszélgetni kezdtünk.
-Uuu felülünk majd még egyszer?-kérdezte Stella.
-Aha persze, majd ha újra hallok.-mondta Martin.
-Bocsi-mondtam és bocsánatkérően adtam egy puszit neki.
-Ja én is alig hallok.-nézett Bence szúrósan Stellre.(Bár én észrevettem, hogy magában nevet)
-Jaj bocsika.-nevetett Stell és ő is adott egy puszit Bencének.
Huh ezt vajon csak én láttam?! Bence elpirult?! Á ki van zárva Bella csak a képzeleted szárnyal..
Miután megkajáltunk elmentünk még pár helyre, pár ijesztő helyre. Plusz felültünk az óriás kerékre is.


-Na felülünk újra?-kérdezte Stell a nagy hullámvasútra mutatva.
-Én kihagyom de mennyetek csak itt várlak titeket.-mondtam.
-Biztos?-kérdezte Stell.
-Persze.-mosolyogtam rá.
-Ne maradjak itt veled?-kérdezte Martin.
-Nem, nem kell. Menj csak nyugodtan!
-Biztos, kicsim?-kérdezte.
-Igen biztos.
Miután elmentek vettem magamnak vattacukrot, és leültem egy padra. Éreztem ahogy leül valaki mellém, de nem törődtem vele csak ettem tovább a vattacukrom.
-Mi az hát rám se nézel?-kérdezte egy ismerős hang így felnéztem a mellettem ülő arcára.