26.rész

Ahogy mentem a sötétebbnél sötétebb utcákon, nagyon rossz érzésem támadt. Ahogy megálltam, hirtelen egy kéz tekeredett a derekam köré. Elkezdtem sikoltozni, de az idegen befogta a számat. Egyre jobban bepánikoltam. Ki ez, és mit akar? Éreztem ahogy a lábaim elemelkednek a földről és az ölébe kapva elindul egy irányba. Felnéztem az arcára, de nem láttam eléggé annyira sötét volt. Észhez kaptam és elkezdtem rugdosódni.
-Hé nyugi van csibém..-mondta és ettől a mondatátol felállt a szőr a hátamon.
-Engedj el!-kiálltottam.
-El foglak csak meg kell tudnom, hogy az vagy-e akit keresek.-mondta higgadtan.
-Biztosan csak összetéveszt valakivel..én a légynek sem ártok! Engedjen el!-fogtam könyörgőre.
-Mondom, hogy utána megteszem!
-És ha az vagyok akit keres?-kérdeztem aggódva.
-Akkor is!-mondta.
-És én ezt higgyem is el?-kérdeztem hitetlenül.
-Igen.-mondta, majd egy sötét terepjáró anyósülésére tett és bezárta az ajtót. Kinyílt a vezető oldali ajtó és beszállt mellém. Felkapcsolt egy lámpát, így már láthattam az arcát. Egész fiatalnak tűnt a huszas évei elején járhatott a pasas. Barna rövid haja volt pont jól belőve és hatalmas barna szemei. Nem úgy tűnt, mintha bántani akarna. De akkor miért csinálja ezt?
-Hogy hívnak?-tette fel az első kérdést egy jegyzetfüzettel a kezében. Eszemben sem volt válaszolni.
-Vagy válaszolsz vagy nem látod többet a barátaidat. Te döntésed!-mondta gúnyos vigyorral a képén.
Sarokba szorított..ez az egyetlen dolog a világon amit nem szeretnék..muszály volt válaszolnom.
-Mosolygós Bella.-mondtam és ő szorgosan leírta.
-Szüleid?
-Nem ismerem őket.-válaszoltam.
-Ki nevelt fel?-kérdezte.
-A nagymamám.
-Él még a nagymamád?-kérdezte.
-Nem.-mondtam.
-Mit tudsz a szüleidről?-kérdezte.
-Csak azt, hogy nem kellettem nekik.-mondtam és megindultak a könnyek az arcomon.
-Hány éves vagy?-tette fel a következő kérdést.
-15.-mondtam.
-Rendben ennyi elég lesz, köszönöm.-mondta.
-Akkor én vagyok az akit keres?-kérdeztem, mivel annyira zavaros volt ez az egész.
-Nem igazán mondhatnám el..-mondta.
-Kérem! Tudnom kell!-mondtam.
-Igen, te vagy az.-mondta és megállt bennem az ütő.
-És elmehetek?-tettem fel a kérdést remegő hanggal.
-Igen.
Amint kimondta, kinyitottam a kocsija ajtaját és futni kezdtem a koli irányába. Mikor a kolihoz értem Martinékat láttam meg egy rendőrrel beszélgetni. Stella kezdte sikítani a nevem amikor meglátott és azonnal felém rohant. Sírva ölelgettük egymást. Stell válla felett láttam, ahogy Bence mond valamit a rendőrnek az beszáll a kocsijába és elhajt.
Elindultunk fel a lépcsőn, Stell egy pillanatra sem engedett el. Mikor a szobában voltunk leültem Stellával az ágyamra a srácok pedig velünk szemben a Stella ágyára ültek.
-Bella, mondj el mindent. És csak is az igazat! Nincs értelme tovább titkolóznod. Mi történt ma veled?-vont kérdőre Bence és Stella is elhúzódott tőlem, hogy tudjon figyelni.
Sóhajtottam egy nagyot, majd mesélni kezdtem a napomat a legelejétől. Mikor végeztem Martin ökölbe szorított kezekkel ült velem szemben, Stella újra magához ölet. Bence pedig felállt és odaült a másik oldalamra.
-Nem is sejted, hogy ki kereshet téged?-kérdezte Bence.
-Hát sejtésem az van, de nem akarok belegondolni abba, hogy ez igaz lehet.-mondtam.
Láttam Martinon, hogy nagyon gondolkozik, majd rájött, hogy kire gondolok.
-Az apád, igaz? Szerinted ő kerestet téged.-mondta.
Én csak bólintottam.
-Najo srácok hosszú volt ez a nap Bellnek pedig pihennie kell, úgyhogy aludjunk. Majd holnap tiszta fejjel átgondoljuk.-mondta Bence.
Stella még mindig ragaszkodott hozzám és láttam Martinon, hogy ő sem akar magamra hagyni. Bence felállt és összetolta a két ágyat, majd lefeküdtünk. Bal oldalamon Martin feküdt, jobb oldalamon meg Stella és Stell mellett Ben.
Hamar elnyomott az álom, de szörnyű rémképek villantak be. Hirtelen felültem és éreztem, hogy eszeveszettül kapkodom a levegőt. Martin felkapta a fejét, majd óvatosan felült és átölelt.
-Cssss! Bella..csak álom volt.
-Annyira félek!-mondtam.
-Nem kell félned. Mi mind itt vagyunk veled és minden áron megvédelek!
-Martin..-mondtam, de a lehető legaranyosabb módon hallgattatott el.
-Aludjunk jó? Majd holnap megbeszéljük.-mondta és egy puszit nyomva az arcomra lehúzott magával az ágyra. Átkarolt és ahogy beszippantottam az illatát elnyomott az álom.