Az éjszaka folyamán többször riadtam fel álmomból és nagyon nehezen tudtam visszaaludni. Az sem segített, hogy kint tombolt a vihar, így minden egyes villám csapásnál ijesztő árnyékokat láttam. Mellettem Milán a kimerültségtől mélyen aludt, így nem volt szívem felkelteni azzal, hogy én nem bírok elaludni, mert félek.
Szerencsémre addig mocorogtam, hogy a szöszi a másik àgyon felkelt.
-Hé, te miért nem alszol?-kérdezte suttogva.
Én csak kimutattam az ablakon a viharra utalva. Szerencse, hogy jó a sötétben mutogatósban mert így rájött mi a bajom. Felállt és odajött mellém. Kitakart és felemelt az ágyról és átvitt az övébe.
Mikor letett kérdőn néztem rá.
-Ne érts félre, csak nem akarom, hogy a sok forgolódásoddal felkeltsd.-mutatott Milánra.
Én meg elmosolyodtam azon, hogy a szuszogó Milu az egyik párnát a mellkasához öleli.
Próbáltam elaludni újdonsült helyemen, de nem ment. Megfordultam és láttam, hogy szöszinek csukva van a szeme. Kicsit közelebb csúsztam hozzá, amikor újabb villám csapás fénye árasztotta el a szobát és számoltam hány másodperc múlva jön a dörgés. Majd amikor meghallottam összerezzentem. A velem szemben fekvő fiú szemei kinyíltak és karjait körém fonta.
-Csss nyugi ez csak vihar.-duruzsolta bele a fülembe.
Egy kis idő után végre elnyomott az álom..
Reggel arra keltem, hogy a következők hangoznak el:
-Mi a francért aludtál vele?Hmm?Ha tetszik neked inkább azt mond és ne így sunyiba szedd el tőlem!!-hallottam ahogy Milán ordít.
-Állj le Milán, nem történt semmi, csak este vihar volt és nem bírt elaludni!
-És te egyből a karjaidba zártad, mi?!!!!-kiáltotta még hangosabban.
-Hagyd abba Milán ezzel csak felkelted és teljesen lesüllyedsz Martin szintjére!-halottam újra a szöszi hangját.
-Ez nem igaz én sohasem csalnám meg...-Milán nem fejezte be a mondatát, mert meghallotta a zokogásom. Én is csak akkor kaptam észbe, hogy már fuldoklom a könnyeimtől, mikor Milán arcát láttam homályosan magam előtt.
Óvatosan felhúzott a karjába és szorosan körül ölelt.
-Sajnálom..-ennyit hallottam, majd újra a zokogásom hallatszódott a szobában.
Miután lenyugodtam a keserű igazsággal kellett szembenéznem, mégpedig azzal, hogy ma suliba kell mennem.
Mikor beértem a terembe, ahol az első órám volt, mindkettőjüket a helyükön találtam.
Beültem Martin elé elfoglalva szokásos helyem és vártam, hogy kezdődjön az átkozott óra.
Minden szünetben elmentem megkeresni Milánt és Balázst egyáltalán nem akartam sem Martinnal sem Bencével, de még Stellával sem beszélni. És ez így ment heteken keresztül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése