29.rész

Reggel(?) kómás fejjel ébredtem, de mellettem nem volt senki. Hirtelen felültem és láttam, hogy a szöszi srác az ágyán ülve laptopozik.
-Öm szia!-köszöntem neki.
-Jóreggelt, vagyis delet. Milán azt mondta lemegy megnézi, hogy ehető-e a reggeli és ha nem akkor elmegy venni valamit, de tekintve, hogy fél órája elment...érted.
-Ö persze..figyi bocsi, ha zavarok..én-én nem akartam.
-Engem nem zavarsz, Milánt meg pláne nem.-mosolygott rám.
-Biztos? Csak, mer olyan hülye helyzet ez...
-Tudom Milán ódákat zengett rólad..megértem, ha most úgy érzed, hogy kihasználod, de Mil maga döntött így...nekem ebbe nincs beleszólásom.
-Értem..-mondtam és elszomorodtam.
-Jaj ne vágj már ilyen megbánós képet, na!!-mondta mosolyogva és odaült mellém.
-Szörnyű vagyok! -fakadtam ki.
-Biztosan nem vagy az! Máskülönben Milán sem szeret beléd..
-De akkor is..
-Ne butáskodj már!-mondta mosolyogva, és akkor...
...kiáltozást hallottam meg.
-Te is hallod?-kérdeztem a szöszitől.
-Aha.
Azonnal felpattantam és rohanni kezdtem a hangok tulajdonosát keresve. És mikor meglett olyan látvány fogadott..
Martin a falhoz volt szorítva, Milán pedig olyannyira ütötte, hogy folyt a vér az orrából.
-Hagyd abba!-sikítottam keservesen, de mintha megsem hallotta volna.
-Milán hagyd abba!-mentem közelebb és próbáltam leszedni Martinról.
Milán egy hatalmasat taszított rajtam, minek következtében a fenekemre estem, de felálltam és újra megpróbáltam leszedni Milánt Martinról. Próbálkozásom közben éreztem, hogy két erős kar fonódik a derekam köré és óvatosan felemel, majd elindul velem. Azt vettem észre, hogy újra Milánék szobályának a padlóját érinti a lábam. Megfordultam, hogy lássam ki hozott ide. A szöszi volt..
-Hé nyugodj meg!-mondta.
-De megfogja ölni!-fakadtam ki.
-Nem fogja! Csak maradj itt rendben?! Én visszamegyek szétszedem őket. Oké?!
Válaszul bólintottam egyet és láttam ahogy elindul vissza. Leültem a szöszi ágyára, felhúztam a térdeimet és olyan picire gömbölyödtem össze amennyire csak tudtam. A sírás kerülgetett. Féltem. Nem hittem volna, hogy Milán ilyenre képes..
Hirtelen hangokra lettem figyelmes, amik az ajtó túloldaláról jöttek.
-Itt van?
-Igen de megijedt..lehet jobb lenne ha előbb én beszélnék vele.
-Jó Balázs csak szólj ha mehetek..
-Okés haver.
Ahogy kinyílt az ajtó, bár tudtam, hogy csak a szöszi jön be, akaratlanul is összerezzentem.
-Hé nyugi csak én vagyok..-hallottam meg hangját amitől egy kicsit tényleg megnyugodtam.
-Martin?-kérdeztem.
-Jólvan. Csak az orra tört be. Hidd el ennél sokkal többet érdemelne...
-És Milán?
-Ő is jól van..csak aggódik miattad..
-Öm behívod..-mondtam halkan.
-Persze!-mosolygott rám.
Oda ment az ajtóhoz és kiszólt, majd belépett rajta Milán.. Ahogy végignéztem rajta nem tudtam eldönteni mi legyen. Öklei véresek voltak, Martin vére volt rajta, ugyanakkor arcáról sütött a megbánás. Mivel nem adtam jelét annak, hogy szívesen engedném közel most magamhoz, csak állt az ajtóban olyan feszülten, mint aki a halálos ítéletére vár. Nem megy..nem tudom utálni ezért, bármennyire is nem helyes amit tett.
Lassan felálltam és elé sétáltam. Szerintem arra számított, hogy felpofozom, vagy leordítom, de én ehelyett csak megöleltem és ennyit mondtam: idióta! Ne csinálj többet ilyet!